A ’90-es évek végéig leggyakrabban ’dél-koreai tudósok’ fedték fel a világ titkait – legalábbis én erre emlékszem Kudlik Júlia ’Delta’ című műsorából. A 2000-es években mindent egyre jobban ellepett a bulvár sekélyes univerzuma, a ’brit tudósok’ és sokszor semmitmondó kutatási eredményeik.
Az alábbiakban pontokba gyűjtve részletezem, mire jutottak a nyelvpedagógia tudományának képviselői (inkább amerikai és kanadai származásúak, mint britek), miközben a ’jó nyelvtanuló’ után kutattak. Warning! Eredményeiket ezúttal is keverem saját meglátásaimmal.
Nincs olyan, hogy ’jó’ és olyan sincs, hogy ’nyelvtanuló’
A ’jó’ egy rendkívül pontatlan jelző, jelenthet szorgalmasat, kezdeményezőkészet, tehetségest (még ez utóbbi is jelenthet önmagában sok mindent), fegyelmezettet stb. Mivel minden ember ’mást hoz otthonról’, más úton-módon tud a világban és így az angolórán is érvényesülni, a ’jó’ helyett használjuk a karakter (input) helyett inkább a teljesítményt (output) leíró ’hatékony’ vagy ’eredményes’ jelzőket.
A ’nyelvtanuló’ összetételben a ’tanuló’-val van bajom, mert meggyőződésem szerint nyelveket nem lehet tanulni, csak elsajátítani. (Ezzel együtt persze a nyelv egyes elemeit meg lehet tanulni.) Különben is, sokszor ahogy valami megkapja a ’meg kell tanulni’ vagy a ’kötelező’ (pl. ~ olvasmány) skarlát betűként éktelenkedő pecsétjét, összerándult gyomorral már riadunk is vissza attól, ami egyébként akár még szórakoztató is lehetett volna. Sokkal jobban szeretem ezért a ’nyelvhasználó’ kifejezést, hisz bármilyen szinten is legyünk egy adott idegen nyelven, azt a nyelvet attól még a ’saját szintünkön’ teljes joggal használjuk. Sőt! Mivel a nyelvtanulás nyelvhasználat célja maga nyelvhasználat, bármikor olvasunk-írunk-hallgatunk-beszélünk, akár csak egy rövidke mondat erejéig is, minden ilyen pillanatban egyben célt is érünk.
És akkor, ha már előjött a ’cél’ (mert előhoztam), akár folytathatjuk is ezzel…
Biztos, hogy ezt akarod?
Akárhány évesek is vagyunk, és akármilyen szinten is ’álljunk’ az adott nyelvből, nagyon fontos tudatosítani magunkban, hogy mi végre is ’tanuljuk’ az adott nyelvet.
Az ’eredményes nyelvhasználó’ nem a félévi jegyért, az érettségiért vagy a nyelvvizsgáért küzd-küszködik, hanem a nyelv által hordozott és elérhető kultúra iránti nyitottság és érdeklődés hajtja, amely persze segíti őt abban is, hogy ez előbbieket elérje, motivációja viszont túlmutat holmi papírokon, s így azok megszerzése után is szívesen és eredményesen használja a nyelvet. A nyelvre tehát nem eszközként tekint céljai eléréséhez, hanem magára a nyelvhasználatra tekint célként – bármikor használja is a nyelvet, az egyben örömforrás is számára. (Gardner, Lambert nyomán)
A mindennapok rohanásában bele sem gondolunk persze, hogy mit miért csinálunk – fejünket leszegezzük, és toljuk az ipart, olykor fogat csikorgatva. Persze, nem-szeretem-dolgok mindig is lesznek, viszont ezeket is kisebb belső ellenállás és kevesebb szenvedéssel tudja megoldani az ember, ha motivációja őszinte és pozitív töltetű. Javaslom ezért, hogy keresd meg ’azt a valamit’, amitől számodra az angol (német, spanyol, bármi) izgalmassá válik. Lehet ez egy kedvenc film, sorozat, zenekar, sport, hobbi, történelemmel vagy bármilyen más tudománnyal bíró téma. Miután megtaláltad azt, ami egyébként is érdekel, a nyelvre, amelyen keresztül ez eljut hozzád is másként fogsz tekinteni.
”Don’t tell me what I can’t do!”
Az ’eredményes nyelvhasználó’ nem hiszi el sem másoknak sem önmagának azokat a (tév)képzeteket, amelyek hátráltatnák őt a nyelvhasználatban. Nem hiszi el magáról, hogy tehetségtelen lenne, vagy ne lenne nyelvérzéke; ahogy azt sem hiszi el, hogy olyan tehetséges lenne, és egy akkora nyelvi géniusz, hogy két gyufaszálat ne kellene keresztbe raknia ahhoz, hogy fejlődjön.
Igen, vannak olyan tényezők, amelyek befolyásolják, hogy ki milyen gyorsan tanul meg egy nyelvet, a tempón kívül azonban mást ezek nem befolyásolnak. Aki kevésbé fogékony a nyelv egyes mintáira, az mechanikus tanulással segíthet önmagán; aki pedig meg van győződve önmaga nyelvi nagyságáról, tudnia kell, tehetségével ideig-óráig tud csak érvényesülni, hosszabb távon és magasabb szinten látszódni fog a befektetett munka is, vagy annak hiánya. (Carroll, Sapon nyomán)
Bármit is higgy magadról, vagy higgyen a környezeted rólad, olyan nincs, hogy nem tudom megcsinálni – olyan van, hogy nem teszem oda magam, és ezért nem sikerül valami. De hova és hogyan is tegyük magunkat?
Te opportunista állat… Te!
Az ’eredményes nyelvhasználó’ minden egyes alkalmat kihasznál. Ismétlem: Minden. Egyes. Alkalmat. A várost-vidéket járva hallgatózik, és kihallgatja az arra járó turisták beszélgetéseit, fürkészi minden szavukat és gesztusukat. A moziban a feliratos filmeket részesíti előnyben, és kerüli a szinkronizáltakat. A boltban a polcról levett termék csomagolását ’körbenyalogatja’, elolvassa az idegen nyelveken szereplő feliratokat (még azokat is, amelyeket nem tanulja használja), összeveti azokat a magyar feliratokkal. A felsorolás szabadon folytatható…
Teszi ezt mindazért, hogy a nyelv egyes mintáit (hangmintákat, szóalakokat, és -szerkezeteket, kommunikációs szándékokat, társas helyzeteket stb.) magába szívja és elemezze azokat, megkíséreljen ezekből szabályszerűségekre következtetni – így építi fel magában és magának a nyelv működési modelljét. (Stern, Rubin nyomán)
Az ’eredményes nyelvhasználó’ azonban nem csak a befogadó szerepében aknáz ki minden lehetőséget, de minden gátlását és félelmét félresöpörve, vagy épp azokkal szembe menve a nyelv aktív használója is egyben, azaz amikor csak teheti: megszólal. Nem csak végignézi tehát, ahogy az a bizonyos turista csoport szerencsétlenkedik a fejjel lefelé tartott térképpel, de oda is megy azzal, hogy „Can I help?” – azon már nem izgul azon, hogy utána mit fog mondani, a lényeg abban áll, hogy mondja. Az sem érdekli, ha hibázik, sőt…
Ha nincs senki a közelben, akivel beszédbe elegyedhetne? Akkor önmagában beszél, azon a nyelven gondolkodik, amelyiket tanulja használja.
Folyt. köv.