Amerikában található egy benzinkúthálózat, mely a ’Kwik Fill’ névre hallgat, utalva arra, hogy itt gyorsan feltankolhatod az autódat benzinnel.
(A benzin szóra az amerikaiak következetesen a ’gas’ szót használják, ami a ’gasoline’-ból jön – rövidítése böszmeségnek tűnik, de most nem erről lesz szó.)
A ’kwik’ persze a ’quick’ egy alternatív, ’tréfálkozó’ írásmódja, ahol a ’qu’ betűkettőst a ’kw’-re cserélték, valamint kidobták a képletből a ’c’ betűt, hogy az íráskép egyértelműbben utaljon a kiejtésre. Ez a példa is azt a trendet mutatja, hogy lassan az angol íráskép is egyre fonémikusabbá válik. De mit is jelent ez?
Az, hogy egy nyelv írása fonémikus, annyit tesz, hogy nagyjából egyértelmű, hogy egy adott hang írásban miként került kódolásra, megjelenítésre. Ugyanez visszafelé is igaz, ha látunk írásban egy betűt, nagy valószínűséggel meg kell tudjuk állapítani, hogy az melyik hangzót jelöli a kiejtés során.
A magyar épp egy ilyen nyelv! Amikor meghallom az /ɒ/ hangot, azt biztosan egy ’a’ betűvel kell írásba foglalnom, és ha ’a’ betűt látok leírva, azt biztosan /ɒ/ hangnak kell majd kiejtenem. Természetesen a magyar nyelv is élőbb jelenség annál, hogy ez ennyire egyszerű és egyértelmű legyen minden esetben (lásd hasonulás, tájszólás, az egyes beszélő beszédjellegzetességei stb.), de hogy szabályszerű kivételt is lássunk, rögtön itt van a ’jé vagy lyé’ problémája, hiszen kiejtésükben megegyeznek – ez a /j/ hang –, írásban azonban kétféle kódolást is ismerünk, a ’pontos jét’ és az ’el-ipszilonos lyét’. A magyar nyelv e sajátossága miatt a helyesírásnál nincs is annyi probléma a hangok írásba foglalásával. (Annál is több az egybe- és különírással, de az már egy másik jelenség.)
Az angol azonban épp egy ellenkező esetet mutat: a kiejtett hang és a megjelenített íráskép sokszor nem mutat összefüggést egymással, jobban mondva nem egyértelmű, hogy az adott hanghoz melyik íráskép társul; és fordítva, az íráskép melyik hangot eredményezi kiejtésben. Ahogy azt a ’Markos-Nádas’ is mondta az angollal kapcsolatban: „Hát ezek úgy írják, hogy zongora, oszt azt mondják, hogy kefe.”
Ennyire azért nem tragikus a helyzet, de való igaz, hogy az angol épp emiatt rémálom sokaknak. Vígasztaljon bennünket az a tudat, hogy nekünk, magyar nyelvtanulóknak – akik (sajnos) sokszor írásban találkozunk először az angollal – számos esetben jobb(!) az angol helyesírásunk, mint az angol anyanyelvi beszélőknek, mert míg ők természetszerűleg hibátlanul beszélik az angolt, addig számukra épp a helyesírás az, ami kiszámíthatatlan és zavarba ejtő.
A példában tehát a ’quick’-kel szemben egyértelműbb, hogy a ’kwik’-ben a ’k’ betűnél /k/ hangot, a ’w’ betűnél /w/ hangot, az ’i’ betűnél /ɪ/ hangot, majd a ’k’ betűnél ismét egy /k/ hangot ejtünk, így jön ki fonémikus átírásban a /kwɪk/. Bizonyára rájöttél magad is, hogy a ’quick’ szónak hangra megegyezően ugyanez a fonémikus átírása, nézd csak meg nyugodtan bármelyik jobb szótárban!
Gratulálok, ma egy újabb lépést tettél abba az irányba, hogy:
- Szétválaszd a fejedben a hangzás és az írás elkülönülő birodalmait.
- Meglásd a kettő közti összefüggéseket.
A benzinkútláncot persze megelőzte a képzelet világa, a ’The Simpsons’ sorozat Apu-jának boltját is így írják:
És ha már Simpsons, Homer /’həʊmər/ kedvence a fánk, ami az angolban eredetileg ’doughnut’, amerikában azonban egyszerűsítve csak ’donut’. Again, megintcsak egyértelműbb lett a kiejtés azáltal, hogy csak a ’fonémikus lényeg’ maradt meg az írás szintjén. Így vagy úgy, a kiejtés /’dəʊnət/.
Eheti kérdésünk: Hogyan lehetne még jobban egyszerűsíteni a ’Kwik Fill’ írásképén?