Ebben a videóban egy-egy kifinomult brit és amerikai fiatal veti össze, hogy ugyanazok a szavak miként hangzanak saját akcentusaikkal (kiejtés), majd dialektusbéli (szóhasználat) különbségeiken is elévődnek, kiejtést cserélnek stb. Nézzünk pár példát!
theatre vs. theatre
Nos, igen. Az ‘angol’ angolban /r/-et csak magánhangzó előtt ejtünk, ráadásul az ‘amerikai’ angolban a /t/ és az /r/ hangokat is máshogy képezzük.
salmon vs. salmon
Érdekes, hogy az amerikai srác ezt egy zárt /e/ hanggal mondja, míg az angol lány egy nyílt /æ/-vel, ami a lényeg, hogy az ‘l’ mindenképp néma, nem ejtjük ki.
caramel vs. caramel
Itt az a feltünő, hogy amíg az amerikai a második és harmadik szótagok magánhangzóit teljesen redukálja (nem ejti ki), addig az angol csak ‘schwa’-ig /ə/ (ez a hang bármilyen angolban a leggyakoribb) redukálja őket.
water vs. water
Nna, itt más magánhangzót is használnak az ‘a’ kiejtésekor (fonémikus különbség), és máshogy artikulálják a /t/ hangot (fonetikai különbség).
sure vs. sure
Anyanyelvi beszélőkről lévén szó teljesen legális mindkét kiejtésbeli forma, míg az amerikai srác hosszú /ɜː/-t használ, és kiejti az /r/ hangot is (Hiszen amerikai, nem tud mit csinálni, lásd feljebb.), addig az angol lány hosszú /ɔː/-t ejt, és természetesen mellőzi az /r/ kiejtését (Most mit tegyen szegénykém, ha egyszer szövegkörnyezeten kívül, csak úgy önmagában kiejti, nem követi magánhangzó.). A srác zrikálja is azzal, hogy az angol kiejtéssel a vizsgált szó a ‘shore’ homofónja lesz, azaz kiejtésben azzal megegyező alakot vesz fel.
data vs. data
Ha szigorúak akarunk lenni, akkor az angol lánynak kéne igazat adnunk, aki a szabad helyzetben lévő hangsúlyos ‘a’ magánhangzóbetűt (amit egy mássalhangzóbetű, majd egy magánhangzóbetű követ: a + t + a) az első szótagban /eɪ/-nek ejti. Az amerikai srác erre fittyet hányva úgy tesz, mintha fedett helyzet lenne, így egy nyitott /æ/ hagyja el a száját. A második ‘a’-ból azonban mindkét esetben egy gyönyörű ‘schwa’ lesz, ez nem is lehet kérdés.
mayonnaise & aluminium
A legvadabb különbségek ebben a két szóban hallhatóak, hiszen ezekben a főhangsúlyt is más-más szótagokra helyezik ők ketten (a srác korábbi szótagokra rakja), márpedig egy-egy angol szó kiejtésénél ez az elsődleges kérdés, ezen a ponton dől el minden. Erről bővebben majd máskor. A lány egyébként arra is felhívja a figyelmet, hogy az amerikai írásmód követte a kiejtést, ők megszabadultak a feleslegesen legyeskedő magánhangzóbetűtől: ‘aluminum’.
leisure vs. leisure
Na? A különbség fonémikus vagy fonetikus?
status vs. status
Lásd data vs. data.
organisation vs. organization
Hát semmi nem jön össze ezeknek? Végre ugyanúgy ejtik ki, az angol viszont ‘s’-szel írja azt, amit az amerikai ‘z’-vel.
dynasty vs. dynasty
Erre csak annyit tudok mondani: ‘trisyllabic laxness’, ami annyira ijesztőleg hathat, hogy most ki sem fejtem. Sok lenne egyszerre. :)
renaissance
Ezen én is mindig elgondolkodom, hogy éppen hogyan ejtsem ki – nem mintha olyan gyakran előfordulna. Szóval? Melyik fentebbi példa jön itt elő újra?
A sort lehetne még folytatni, tényleg rendkívül szemléletes szópárokat találtak a srácok. Ha vannak tanulságai a videónak, akkor én ezeket mondom:
- Két anyanyelvi beszélő esetén nincs jobb-rosszabb, szebb-csúnyább kiejtés – mindkettő ugyanannyira autentikus.
- Ugyan az egyes akcentusok közt találhatóak fonémikus és fonetikus különbségek is, mivel a legtöbb szónak ugyanazon a szótagon van a főhangsúlya, és nagyjából ugyanazt a hangkészletet használják, nagyobb az egyezés, mint a ‘felületi’ eltérés.
- Mivel az angol nagyon sokszor nem ejti az /r/ hangot (Ugye még emlékszünk, mikor?), azt nehezebb hallás után megérteni, azaz felismerni az adott szót; az amerikai viszont épp a sok /r/ miatt érthetőbb, hiszen írásban az mindig egy ‘r’-t jelöl (kivéve a ‘colonel’ szóban).
- Kiejtésben viszont épp ennek az ellenkezője igaz: nekünk magyaroknak sokkal könnyebb kihagyni azt a sok /r/ hangot, minthogy mindig az amerikai ‘retroflex’ /r/ kiejtésén görcsöljünk.
Ti mit szóltok? Nektek mi volt ebben érdekes?