Nyelvtanulás a TV előtt (akár fetrengve)

A hatékony nyelvtanulás elengedhetetlen része, hogy anyanyelvi szövegeket hallgassunk: így rögzülni tud a szavak kiejtése, a nyelv ritmusa és dallama. Azonban nagyon fontos, hogy nyelvtudásunk szintjének megfelelő szöveget hallgassunk, és persze az sem utolsó szempont, hogy jól szórakozzunk közben. Éppen ezért nagyon jó választás, hogyha valaki eredeti nyelvű filmeket vagy sorozatokat néz annak érdekében, hogy javítsa nyelvtudását.

Az alábbi válogatás abban próbál segítséget nyújtani, hogy a kezdő nyelvtanulóknak milyen sorozatokat vagy filmeket érdemes választaniuk ahhoz, hogy sikeresen fejleszthessék a nyelvtudásukat anélkül, hogy lemaradjanak a történet finomságainak megértéséről.

 

Mesék, animációs filmek

A mesék esetében jellemző, hogy egyszerűbb szavakat és kifejezéseket alkalmaznak, és hogyha beszélnek valamiről, azt általában meg is mutatják. Így sokkal könnyebb megérteni azt, ami történik, még akkor is, hogyha ismeretlen szavakkal találkozunk.

Ha pedig mesékről van szó, ki ne ismerné a Disney filmeket? Valószínű, hogy magyar nyelven már sokan találkoztak ezekkel a filmekkel, de érdemes angol nyelven is megnézni őket (az sem baj, hogyha ismerjük a történetet, így legalább még jobban tudunk a hallott beszédre koncentrálni, vagy esetleg össze tudunk kapcsolni egy-egy jellegzetes szófordulatot, amire magyarul még emlékszünk).

nyelvtanulas-a-teve-elott-aladdin

Ha valaki nem szeretne mesefilmeket nézni, vagy jobban kedveli a sorozatokat, mert szeret elmerülni egy-egy történetben, akkor különösen ajánlott az ‘Avatar: The Last Airbender’ című mesesorozattal kezdeni az angoltanulást.

Sok embernek a filmverzió ugrik be az Avatarról, amit ennek a sorozatnak az alapján készítettek, de senki ne dőljön be: a sorozatnak nagyon jó és sodró lendületű a története, alaposan kidolgozott karakterekkel.

nyelvtanulas-a-teve-elott-avatar

Az Avatar során nem csak az angoltudásunkat javíthatjuk, hanem bepillantást nyerhetünk a keleti kultúrába is. Ugyan nem egy valós helyen játszódik a történet, de sok valódi hagyományt mutat be, mindezt úgy, hogy közben nagyon érdekes, már-már filozofikus kérdéseket vet fel az élettel kapcsolatban (éppen ezért nagyon tudom ajánlani felnőtteknek is!).


Televíziós vetélkedők

A televíziós vetélkedők során nem csak halljuk a beszélőket, hanem látjuk is. A mesékkel és animációs sorozatokkal ellentétben itt hús-vér emberek szerepelnek, így a gesztusok, szájmozgás is jobban tud rögzülni.

Ugyan a vetélkedőknek nincs története, azonban nagyon hasznos lehet, hiszen bővíthetjük tudásunkat, főleg a kvíz jellegű vetélkedők esetében.

Kezdő nyelvtanulók számára a vetéledők azért is hasznosak lehetnek, mert legtöbbször rövid kérdésekre kell egyszavas válaszok közül választania a játékosoknak, és mind a kérdéseket, mind a válaszokat többször is felolvassák, így rögzülni tud egyes szavak hangalakja is.

nyelvtanulas-a-teve-elott-vetelkedo

A vetélkedők során a beszélt nyelv általában egyszerű, a szituáció a szereplők között egyértelmű, a résztvevők általában nem használnak szlenget, és a játékon kívül kevés téma merül fel, így könnyen érthető a műsor. Hogyha pedig egy szakterülettel kapcsolatos kérdést, vagy válaszlehetőséget nem értünk, bőven van idő előkapni a szótárat, és kikeresni az adott kifejezést.


Sitcom-ok

A szituációs komédiák azért nagyon jók, mert a párbeszédek teljes megértése nélkül is egyértelmű, hogy mi történik. Emellett nagyon jó szleng kifejezések megtanulására is. Tele van viccekkel (hiszen komédia), így garantált, hogy jól fogunk szórakozni. A viccek egy része ráadásul szóvicc, vagy valami nyelvi poén, így tökéletesen alkalmas az angoltudás javítására és ráadásul ha valami különösen rossz szóviccet meg is jegyez az ember, akkor el tudja lőni később egy társaságban. Például egy ilyet a híres Jóbarátok sorozatból:

Chandler: I can handle this. „Handle” is my middle name. Actually, „handle” is the middle of my first name.

Ha valaki nem szeretné a Jóbarátokat, újabb változata a ‘How I Met Your Mother’:

nyelvtanulas-a-teve-elott-himym

Oszd meg mással is: